Főoldal

Archívum

Egy kiállítás képei

Versek

Puszták népe

Kapcsolat

Híres írónk, Illyés Gyula megemlíti Nagy Kovács Istvánt "Puszták Népe" című könyvében és elismeréssel adózik tehetsége előtt:

Illyés Gyula: Puszták népe (részlet)

„Hogy éltek otthon? Hogy húzták ki a telet? Ennek megírása közülük vár valakire. A „hírköltők”, amint láttuk, adnak egy-egy képet, s ezek darabosságuk ellenére is jó szemről tanúskodnak. Pusztai szállásukat én sem tudnám hívebben leírni, mint egyik verses röplapján N. Kovács István, Döbrőközről:

„… Aki a pusztán az olvasás mellett írt is, az legtöbb esetben komoly író volt. Nem tudom, hogy van ez másutt? – Tolna-Baranya minden pusztáján akad egy, néha két-három költő, de különösen akad a falvak zsellérsorain, azért, mert ott még több időt áldozhatnak az írásnak. Apró papírdarabkákra írnak, ha van papírjuk is, bár ehhez nemigen ragaszkodnak. Rendszerint csak „jót mondanak” négy-nyolc sor erejéig, ami vagy fennmarad, vagy nem. Hírköltőknek nevezik magukat. Nem afféle Hazafi Verayak, nem járják az országot, legfeljebb csak akkor, ha aratásra szegődnek. Csöndes emberek, rendesen dolgoznak, csak közben verseken törik a fejüket. A háború után, amikor a falvakba folyt a pénz, egyik-másik kinyomatta művét, négy oldalon, hírlap alakban. Tulajdonképpen akkor derült ki, mennyien vannak. A dombóvári nyomdában néha éjjel is csattogtak a gépek; az egyszerű, sőt egyszeri parasztok, akik, ha írásról volt szó, a pénzpatakzás idején is fogukhoz verték a garast, nevetve, büszkén vették és olvasták a röplapokat, amelyek az ő körükből szálltak fel, az ő életük híreivel. Megvolt a költője Görbőnek, megvolt Naknak, Egyházbérnek; Döbrőközön Nagy Kovács István tevékenykedett. Szakcson Tóth-Pál József, Mocsolád fölött egy Keresztesi nevű… És hány volt, akit a költők hagyományos szeméremérzése visszatartott a nyilvános szerepléstől? A táj hemzsegett az alkotóktól; családomban sem én vagyok az első.

Sokban újítók voltak: áttörték a prozódia merev szabályait; egy-egy fontos mondanivaló vagy tartalmas megfigyelés a vers hagyományos alakján jókora bütyköt nyomott ki, mint a kolbászon a kemény töltelék, de az ő alkotásaikban is épp ezek voltak a legízesebb részek, igaz, csak az igazi hozzáértő élvezhette. „Fülharapás Baranyában” hirdette az egyik vers címe. „Regölyi árvalány a kútba ugrott” tudatta a másik. „Tamásiban a lányok is borotválkoznak”, „Hét liter tej a német gyomrában”, „Szűz menyecske Egyházbéren”, „Tizennégy krajcáros szerelem” és így tovább. „Egy kis fakadozó rózsa az ördög kezében” azt tette közzé, mint követett el erőszakot egy nyugalmazott tiszthelyettes egy tizenhárom éves kislányon Sütvény-pusztán, a ménesistállóban. Minden vers pontos hírt közölt, röviden és keresetlenül. „Nagyszokoli hangyász és mészáros Iregben – Mulatságot csaptak a szép színésznővel” – Tóth Pál intonálását az ilyen sorok jellemzik. Tömörségét pedig: „Egy nagyberki kupec a köszörűt hajtotta – Szomszéd barátja a baltát rátartotta – Mikor már éles volt, a kupecbe vágta – Mert a feleségét ölelkezve látta – Piros vér fröcsögött a köszörűkőre – Mindenki vigyázzon a nagy szerelemre.” A hírekből a drámaiság mellett nem hiányzott az elmélyedés sem: „Látrányi ember megtöltötte a lankaszter-puskáját – Egyre agyonlőtte a keresztkomáját – Hamar híre szállt a puskadurrogásnak – Majd a túlvilágon mit szólnak egymásnak?” De nemcsak balladai eseményt adtak közre: ami a legnehezebb, meglátták és följegyezték a néplélek rezdüléseit is. A lélekbúvár és az etnográfus bizonyára igaz drágagyöngyöt talál ebben a hat sorban: „A kurdi legények új divatot kezdtek – Kabátjuk zsebjibe kukoricát tesznek – A zsebjükben azért hordják – Hogy a fonóháznál a lányokra szórják – Ezt a divatot minden lány kedveli – Mert a kukoricadobálás a szerelmet jelenti.”

Ápolták az episztolát is, modern fordulatokkal. „Költői üzenet a mocsoládi munkásoknak” címűben a döbrőközi költő vigaszt küld a címzetteknek, akiket a pap becsukatott, mert

Nehéz munka után daloltunk az utcán

A pap meg lekapott bennünket durván

Mind annyiunk, amit ért, kézbe kapott

Bezavartuk lakására a papot.

A „Költői levél hetvenholdas törvényesen elvált feleségemhez, Tolna m. Alsónyékre” a költő anyósát leplezi le. Szerző egy sárközi egykés családba ment vőnek, tél közepén. De

„alig hogy megjött a viruló március

Szerelmünkben fészkelt a bacilus

Olyan óriási bacilust nem láttam mióta élek

Mert anyád volt a csuda rettenetes féreg

Anyád bűnét elárulom, nem titkolom tőled

A szemtelen arra kért, hogy szeressem őtet”.

A költőt üldözték; e vers miatt később törvényes úton is. Vállalta tettét. „Költői köszönet egy szívtelen ellenségemnek” című műve végén örök érvényű igazságra tapint:

Mert bizony ki költőnek született

Az nem fog a bűnös asszonyokra vasvillát

Hanem sajtó útján önti ki

A szíve titkos igazát.”

A „Balaskó János Kanadába vándorolt barátom után” küldött költői levélben igazán megkapó, művészi képet kapunk egy elárvult zsellérházról. Ez a vers határozott tehetséget árul el. Itt láthatjuk, mi lehetett volna a szerzőből, mi lehetne ebből az egész népből, ha módja volna a fejlődésre: